A kökörcsin a legszebb tavasszal virágzó növények egyike, melyből hazánkban is számtalan alfaj megcsodálható sztyeppéinken vagy udvarok sziklakertjeiben. Ezek közül sok védett és mérgező, erről nem szabad megfeledkezni! Feltűnő szépségük majdnem a végzetüket jelentette, mivel a kirándulók nem tudták megállni, hogy le ne tépjenek belőlük egy csokorral. Bár már túl vagyunk az áprilisi virágzási időszakon, most ennek a kis virágnak a megalkotását mutatom be Nektek!
Mikre lesz szükséged a harisnyavirág elkészítéséhez?
– 3 cm-es sablon
– zöld és lila színű harisnya
– ezekhez színben passzoló cérna
– vékony drót
– porzók
– vatta / pompom / virágközép
– szártakaró
– szárhelyettesítő
– ragasztó
– olló
– fogó
Most pedig nincs más dolgunk, minthogy nekilássunk!
Először készítsd elő a szirmokhoz a sablont, a vékony drótot, a lila harisnyát, a cérnát és az ollót. Tekerd rá a sablonra a drótot, majd vedd le róla, húzd rá a harisnyát, kösd meg cérnával, majd vágd le a maradék harisnyát. A szirmot kissé nyújt meg, majd nyomkodd be oldalról, hogy élethű legyen. Egy virághoz 10 darabot csinálj meg belőle.
Fogj ízlés szerint 1-2 csokor porzót, és rögzítsd a szárhelyettesítő végére, majd kezd el körbevonni a szirmokkal.
Az összeillesztéseket takard el egy kis harisnyával, majd pedig szártakaróval.
Ezután készítsd el a leveleket. Fogj egy 10-15 cm-es drótot, hajlítgasd meg, csavard össze fogóval, majd vond be a már jól ismert technikával zöld harisnyával. Egy virághoz 2 levél tartozik. Ezeket szintén szártakaróval kétoldalról fogasd a szárhoz.
Amennyiben nincs otthon megfelelő virágközeped, könnyedén készíthetsz zöld harisnyával bevont vattából vagy pompomból. Ezt ragaszd a porzók közé.
Utolsó simítások: igazgasd el a szirmokat és porzókat, aztán pedig gyönyörködj! 🙂
Videós segítség
Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!
Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág?