Sárga harisnya a Nap éltető erejével

Október színeként a narancssárgát jelöltük meg, most pedig kontrasztban a téli évszakra készülő természettel, az utolsó napsugarakat összegyűjtve, a citromsárga különböző árnyalatait helyezzük középpontba.

A sárga szín gondolatébresztő, megnevettet, jókedvre derít, javítja a gondolkodást. Nem véletlenül írjuk fontos gondolatainkat sárga cetlikre és húzzuk ki a lényegi részeket sárga kiemelővel a szövegekben!

Emellett pedig aktiválja agyunk vizuális központját és fokozza a szellemi aktivitást.
Ez pedig nekünk, harisnyavirágosoknak, épp jól jön, ugye? 🙂

Ennek a kreativitást támogató színnek rengeteg árnyalata beszerezhető a webáruházból – Mi ezzel szeretnénk hozzájárulni az alkotáshoz!

A blogon már írtunk korábban Nektek a lila, kék, fehér, rózsaszín, zöld, türkíz, barack, pink és narancs színről, most folytatjuk a sort a sárga egy szolidabb árnyalatával.

Számtalan harisnyavirág és -dekoráció nagyszerűen mutat ebben a színben is, melyre íme néhány példa:

sárga

Mivel mással kezdhetném a sort, ha nem a napraforgóval? Igazi klasszikus, melynek elkészítéséhez épp ideális a sárga-narancs színátmenetes harisnya!

sárga

Az elegáns kála, a megszokott fehérrel szemben, fantasztikusan mutat ebben az árnyalatban is.

sárga

Szeretném megemlíteni az egyik kedvenc virágomat is, a gerberát. Rengeteg színben megvásárolható, szuperül mutat sárgában is, érdemes azonban a harisnyából való elkészítésével is megpróbálkozni.

sárga

Írtunk már Nektek leírást a blogon a harisnya-nárcisz elkészítéséről is. A narancsot citromsárgával kombinálva, mesés végeredményt kaphatsz! 🙂

sárga

Na és lenne, ha egy liliomot készítenél ebből a színből? Tagadhatatlanul jól néz ki!

sárga

Az írisz legelterjedtebb árnyalata a liláskék, azonban a kertekben gyakran találkozhatunk a sárga színben tündöklő változatokkal is.

sárga

Nem hagyhatom ki a sorból a fréziát sem. Hogy is tehetném? Annyira jól néz ki harisnyából elkészítve!

sárga

Gondoltál már arra, hogy a bazsarózsát ne rózsaszín harisnyából készítsd? Fontold meg a halványsárgát! 🙂

sárga

Mi lenne, ha sárga-fehér harisnyából örökéletűvé varázsolnád a múlandó szegfűt?

ananász

Valami különlegesre vágysz? Készíts el egy ananászt akár sárga-zöld színátmenetes harisnyából. Ugye milyen ötletes? 🙂

szitakoto

Sárga harisnya felhasználásával meseszép szitakötő készülhet, ami harisnyavirágok kiegészítőjeként, vagy akár önmagában is nagyszerű dekorációjává válhat otthonodnak.

És persze az elmaradhatatlan tulipánorchidearózsa hármasa is mesésen mutat citromsárga színben, nemde? 🙂

Kedvet kaptál?

A webáruházban a citromsárga harisnya ezer árnyalata és variációja áll rendelkezésedre.

Neked melyik tetszik? Csak kattints a képre! 🙂

        

        

         

Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!

Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág?

Nemcsak, hogy mindig megkapod az újdonságokat, de még EXKLUZÍV LEÍRÁSOKAT , tippeket & trükköket is küldünk. Iratkozz fel a jobb oldalon található űrlap kitöltésével!

[mc4wp_form id=”1444″]

Szólj hozzá!

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük