Hóember-falidísz az ünnepekre

Difficulty level not set for this Post

Mai írásunkban egyszerű és bájos hóember-falidísz elkészítését mutatjuk be, lépésről lépésre. Két változatot is bemutatunk; az első papíralapú, a második – hogy maradjunk a hobbinknál 😉 – drótból és harisnyából elkészíthető.

Amire szükségünk lesz

Képkeret (8X10 cm-es)
Papír

Fekete filc
Olló
Ragasztó

Cérna
Drót
Fehér harisnya

A falidísz elkészítése (papír-változat)

Papírból vágjunk ki köralakokat, 3 méretben – 2,5 cm, 3,5 cm és 6,5 cm átmérőjűt; ezekből fog állni a hóember teste. Mindhárom méretből 12 darab körre lesz szükségünk.

hóember3

Hajtsuk félbe a köröket.

hóember4

Ragasszuk egymáshoz a félköreinket, míg három, legyezőszerű félgömböt kapunk.

hóember5

hóember6

Készítsük el a képkeretbe kerülő hátteret. Ehhez használhatunk fehér, piros, kék, vagy más, kedvünkre való színt. 🙂 A háttérre kerülő mintát a netről is kinyomtathatjuk, vagy mi magunk írjunk rá valamit, a lényeg, hogy a háttér tetejét foglalja csak el, hogy legyen helyünk a hóembernek.

Ezután már egyszerűen csak fel kell ragasztanunk a hómbert a háttérre, és megrajzolni a kezeit, valamint a kalapját. El is készültünk.

A falidísz elkészítése (harisnya-változat)

A harisnya-változat elkészítése nem sokban különbözik a papírétól. Ugyanúgy 2,5 cm, 3,5 cm és 6,5 cm-es körökre lesz szükségünk, csak ezúttal nem papírból, hanem drótból. Egyenként 6-6 darab drótkarikát készítsünk.

A drótkarikákat hajtsuk félbe középen, és cérnával kötözzük őket össze, hogy a papírváltozathoz hasonló, legyezőszerű félgömböt kapjunk. Ezután a három, különböző méretű félgömböt vonjuk be fehér harisnya-anyaggal (célszerű duplán, hogy a drótok ne látszódjanak).

A három félgömböt, a hóember testének alapját ragasszuk fel a háttérre, rajzoljuk meg ugyanúgy a kalapot és a kezeket, s harisnya-hóemberünk készen is áll, hogy ünnepi díszként a falra akasszuk, a karácsonyfa mellé. 🙂

hóember2

Alapanyagra van szükséged? Keresd a Harisnyavirág webáruházat!

Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!

Szeretnéd látni, mit készítenek más virágkészítők? Lájkold a Facebook oldalunkat!

Gyere a Harisnyavirág készítők Facebook csoportunkba, ahol bátran felteheted a kérdéseidet.

Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág? Akkor iratkozz fel a blogértesítőre, hogy elsőként értesülj az újságokról!

[mc4wp_form id=”1444″]

Szólj hozzá!

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük