A fordított technika segítségével egyszerűen készíthetünk szép harisnyavirágot.
Ennek a technikának a lényege, hogy fordított sorrendben – általában a nagyobb, külső szirmoktól a kisebb belső szirmokig – fejjel lefelé rögzítjük a szirmokat a szárra. Ez után rögzítjük a virág közepét (ha van neki) és egyesével felhajtjuk a szirmokat kialakítva a virágot.
Fontos, hogy a szirmokon egészen rövid szárat hagyjunk, hiszen azok valójában a virág belsejében lesznek.
Mutatom egy rózsa készítésén:
Először a legnagyobb leveleket rögzítjük. Hagyjunk a szárhelyettesítőn legalább 1 cm-es helyet, hiszen a többi szirmot nem a legnagyobbakra szeretnénk rögzíteni. Ezzel elkerülhetjük, hogy nagy csomó legyen a virág közepén, amire vagy nem tudjuk ráhúzni a virágközepet, vagy egyszerűen ronda lesz, ráadásul a rögzítés így még biztosabban is tart.
Majd következnek a kisebb levelek.
Ha felrögzítettünk minden levelet, a hosszabb drótokat levágjuk.
Minden szirmot felrögzítettünk, a feleslegeket levágtuk, a virág készen áll a szirmok felhajtására.
Felrögzítjük a virág közepét – ami most egy hungarocell rózsaközép – és bevonjuk harisnyával. Erre hajtjuk fel sorjában a szirmokat.
Először kicsit furán néz ki.
De itt már látszik a forma.
És a végeredmény:
Ezt a technikát alkalmazhatjuk rózsáknál vagy tulipánoknál, de számos más virág is készíthető ezzel a technikával. Ízelítőül:
Kankalin
Ezt az aprócska virágot én úgy készíteném, hogy legalább 4 sziromból álljon. A drótot megformáznám csepp alakúra, és ahhoz, hogy ilyen barázdált szirmokat kapjak, meghajlítanám jó alaposan a fogóval. Elég nehéz úgy behúzni a harisnyát a résekbe, hogy egy idő után ne szakadjon el, ennek elkerülésére a kész szirmokat átkenném átlátszó körömlakkal.
A csodás liliom
Ennél a liliomnál a legjobb az, hogy kész liliomközepet is lehet kapni, így teljes egészében el tudjuk rejteni a rögzítést. Ha esetleg túl nagy a rögzítés, és nem tudjuk a virágközepet ráhúzni, vágjuk meg egy darabon a virágközép szárát, és így húzzuk rá a rögzítésre. Ha esetleg nem maradna a helyén, használjunk ragasztópisztolyt.
Ahhoz pedig, hogy ilyen gyönyörű színátmeneteket kapjunk, használjunk dupla réteg sárga harisnyát. Az első réteget fessük meg nagyobb mértékben piros-bordó akrilfesték keverékével – ehhez használhatunk ecsetet vagy fülpiszkálót is. A második réteget már csak bordóval fessük, és nyilván csak ott, ahol sötétebb részeket szeretnénk kapni.
Használhatunk esetleg sárga-piros színátmenetes harisnyát is, de közel sem lesz ennyire természetes a hatás.
Ciklámen
Ezzel a technikával szintén hálás feladat a ciklámen elkészítése. Sokkal szebben eldolgozható így a virágfej rögzítése. Ha nagyon durván látszana a virág rögzítése, nálam az is be szokott válni, hogy egy hulladék darabka – a virág szirmainak színével megegyező – harisnyával körbetekerem a rögzítést, és csak eztán vonom be szártakaróval. Így nem lesz nagy bumszli rögzítés, szebb az átmenet, az a darabka harisnya meg amúgy is a kukában landolt volna 🙂
Hóvirág
Szerintem minden olyan virágnak jól áll ez a technika, amelyiknek lefelé hajló, csüngő virágzata van, még pedig egyszerűen azért, mert sokkal szebben el lehet rejteni a rögzítést. Nincs ez másként a hóvirág esetében sem.
Fukszia
A fuksziának szintén csak jót tesz a fordított technika, de én csak a belső részre alkalmaznám. A külső, visszahajló szirmokat nem így rögzíteném, viszont biztos, hogy áttekerném őket maradék harisnyával, így még szebb, aprólékosabb kidolgozást kapna a virág.
Tulipán
Szintén igazán élethű eredményt lehet elérni azoknál a virágoknál, ahol a természet úgy alkotta meg őket, hogy csak kerek a szirmok alja, nincsenek csészelevelek a virág alatt. Ilyen a tulipán is – ami egyébként mindig kihívásokat állít a tapasztalt harisnyavirág-készítők elé is.
Ez a virág a csodás színei miatt is került ebbe a bejegyzésbe. Többszínű, fehér-lila színátmenetes harisnyából készíteném, és rásegítenék még egy kis akrilfestékkel is.
Képek forrása: Pinterest
Alapanyagra van szükséged? Keresd a Harisnyavirág webáruházat!
Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!
Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág?
Nemcsak, hogy mindig megkapod az újdonságokat, de még EXKLUZÍV LEÍRÁSOKAT is küldünk. Iratkozz fel a következő űrlap kitöltésével!
[mc4wp_form id=”1444″]