Mondd el virággal! – Virágutazó Nagy Jucó tollából

Nehézségi szint:    

Elkalandozunk egy kicsit az élővirágok világába, fogadjátok szeretettel ezt a remek összefoglalót és a virágkiállítás leírását.

Az emberiség sosem tudott növények nélkül élni. A virágajándékozás mai is hozzátartozik mindennapi életünkhöz.

A virággal szinte minden érzés, lelki állapot kifejezhető: öröm, vigasztalás, hála, szeretet, szerelem, köszönet, barátság, tisztelet.

Minden kornak megvoltak, megvannak a sláger növényei, kedvenc virágai. A trendek folyamatosan változnak, de a virágajándékozás szokása sose megy ki a divatból.

A vegyes virágokból összeállított csokroknál a virágok összhatása dominál, míg csak az egyfajta virágokból készült csokor jelentéstartalommal bír. Különösen igaz ez az önmagában adott virágokra.

A virágnyelv használatára már a Bibliában is találunk utalásokat. Leginkább a szerelmesek mondták el virággal egymásnak érzelmeiket, de gyakran a kémek, összeesküvők is a virágok jelnyelvével kommunikáltak. Az 1818–ban napvilágot látott első Virágnyelv Szótár már több, mint 800 növény jelentését tartalmazta.

Az egyes virágfajták gyakran a színüktől függően mást-mást üzennek. A teljesség igénye nélkül a legismertebb virágok jelentése:

Amarílisz: Büszkeség, költészet.

Frézia: Mindig megbízhatsz bennem.

Gyöngyvirág:  Teljessé tetted életemet. Odavagyok a szépségedért.

Hortenzia: Köszönöm, hogy megértesz; Ridegség, szívtelenség. A gondtalanság virága.

Hóvirág: Remény.

Ibolya: Szerénység. A fehér ibolya a boldogságot és a megújulást jelenti.

Kaktusz: Kitartás, állhatatosság. Megküzdök a szerelmedért.

Kála: Szépség.

Kardvirág: Adj egy kis pihenőt; Őszinte vagyok; Erő;pompa;gyönyörűség.

Liliom (fehér): Szüzesség, tisztaság, méltóság, fenség; Isteni veled lenni.

Napraforgó: A szerelmi részegség hordozója.

Orchidea: Szerelem, szépség, finomság.

Rózsa : Boldog szerelem.

Tulipán : Tökéletes szerető, hírnév.

Szegfű :Vonzerő, asszonyi szerelem.

A virágajándékozásnál fontos, hogy mindig friss virágot adjunk, hisz a hervadt virágcsokor a visszautasított szerelmet jelképezi.

10705101_561020164024259_1222199688_n

Ha többet szeretnél tudni a virágokról, jelentés tartalmukról, akkor látogass el szeptember 20-21 között a Hortus Hungaricus Nemzetközi Virágkiállítás és Vásárra.

A kiállításon 5 kategóriában állítanak ki a virágkötők:

  • Legszebb Őszi csokor
  • Mester virágkötők gyakorlati vizsgája
  • Enteriőr verseny
  • Őszi ifjúsági virágkötészeti verseny
  • Worldskills Sao Paulo 2015 szakmák olimpiája válogató verseny.

Családi programként is kiváló választás a Hortus Hungaricus, hiszen szombaton és vasárnap minden korosztály megtalálja a kedvére való kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget.

A rendezvény egyik fő célkitűzése az ökológiai tudatosság növelése. Ötlépéses játék keretében bárki megtudhatja mennyire tudatosan él, mekkora az ökológiai lábnyoma. Gyermekelőadások, kézműves foglalkozások, arcfestés teszik felejthetetlenné a napot és megcsodálhatók a „Madárbarát kert” mottóval kiírt óvodás mini kertépítő pályázat alkotásai is.

Az ezermester apukákat interaktív gépbemutatók várják, ahol gyakorlatban kipróbálhatják láncfűrész, a lombszívó, a faaprító gép vagy akár a fűnyírótraktor használatát. Látványos és izgalmas programot ígér a STIHL Timbersport favágó show.

A kiállítás részletes programja a hivatalos oldalon található:http://www.hortushungaricus.hu/index.php/hu/

Találkozzunk az év legvirágosabb kiállításán!

Nagy Jucó, a Balkonada blog szerzője

http://balkonada.cafeblog.hu/

Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!

Gyere a Harisnyavirág készítők Facebook csoportunkba, ahol bátran felteheted a kérdéseidet.

Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág? Akkor iratkozz fel a blogértesítőre, hogy elsőként értesülj az újságokról!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük