Szitakötő harisnyából

 

Mivel mostanában csak virágokat hoztam, így ma inkább egy állatra esett a választásom. Ez pedig nem más, mint a szitakötő. Persze a videó most sem maradhat el, és ha nem vagy annyira kíváncsi (de legyél, légyszi) a leírásra, akkor itt tudsz gyorsan a videóhoz ugrani.

A szitakötő a tikkadt nyári mezők elmaradhatatlan csodája. Szeretem nézni őket, ahogy villámgyorsan repülnek egyik növényről a másikra, miközben áttetsző szárnyukon megcsillan a napfény. Ilyenkor fényesen, gyémántosan ragyognak.Négy szárnyukkal és hosszú testükkel remekül manővereznek, nekem sokszor úgy tűnik, mintha derékszögben fordulnának…

óriás szitakötő
A képen egy óriás szitakötő, melynek testhossza 6-8 cm, szárnyfesztávolsága pedig 10-12 cm. Kép forrása: Wikipedia.com

Azt tudtad, hogy a szitakötők a vízben kezdik életüket, és míg ki nem másznak egy arra alkalmas fűszálra, addig rettegett ragadozók a víz alatt? És azt, hogy a helikopter ötletét nagyrészt a szitakötőknek – no meg persze a feltalálóknak, fejlesztőknek – köszönhetjük? És azt, hogy hazánkban mintegy 90 (!) fajuk ismert? Na oké, ennek én is utánanéztem 🙂

 

Na szóval, a kis zoológia óra után, nézzük is meg, hogy ehhez a csodálatosan szép rovar utánzásához mikre is lesz szükségünk.

Felhasználandó anyagok:

  • 0,5 mm-es (24-es), ezüst színű drót
  • 0,6 mm-es (22-es) ezüst színű drót
  • 3 cm-es, 2,5 cm-es sablon
  • tetszőleges (jelen esetben sárgásbarna) színű harisnya
  • a harisnyához színben passzoló cérna
  • szintén színben illeszkedő gyöngyök, és egy hosszúkás, áttetsző gyöngy
  • zöld szártakaró
  • fogók, olló

 

Kezdjünk is neki!

1. lépés: A szárnyak

Vegyünk a kezünkbe 2 szál drótot, és a 3cm-es sablont. A drótokat hajtsuk rá, képezzünk hurkot. A fogóval húzzuk jó szorosra a hurkot, majd a sablonról lehúzva, készítsünk a másik végére is hurkot, a 2,5 cm-es sablon segítségével. Ugyanúgy, mint az előbb, mind a két drótot tekerjük körbe a sablonon. Most is erősítsük meg a fogó segítségével.

Ha a két hurok megvan, középen vágjuk el a drótokat csípőfogóval.

Egy toll vagy filc segítségével nyújtsuk meg a hurkokat, egészen hosszúkásra, az összetekerésnél pedig legyen igen kicsi a távolság a két-két drót között. Végezzük el ugyanezt a műveletet a kisebb hurokkal is.

Most pedig nyissuk szét őket. Ezzel megkaptuk a két-két szárny vázát. Ezután a két szárnyat együttesen vonjuk be a harisnyával, és kössük el cérnával, miközben a cérnát a két szárny közé is bevezetjük. Csomózzuk meg a cérnát, a felesleget pedig vágjuk le. Ismételjük meg ezt a másik párral is.

Most pedig vegyük a kezünkbe a két pár szárnyat ( a kisebb legyen hátul), és jó alaposan kössük össze őket. A megmaradt szárat vágjuk le, összesen kb. 1-1,5 cm-nyi szárra lesz szükségünk.

 

2. lépés: A szitakötő teste

Ehhez már a 0,6 mm-es drótra lesz szükségünk, vágjunk is belőle egy kb. 15 cm-es darabot (óriás szitakötő lesz 🙂 ). A végét hajtsuk meg a fogóval visszafelé, úgy, hogy a fejét – ami egy gyöngy lesz – meg tudja tartani. Ezután egy hosszúkás, áttetsző gyöngyöt fűzünk a drótra, ez lesz a szitakötő tora.

Ezután fogunk újra egy 0,6 mm-es drótot, és befűzzünk az áttetsző, hosszúkás gyöngybe, a 0,6 mm-es drót mellé. Körülbelül a drót közepéig fűzzünk, azután visszahajtjuk.

Ismét gyöngyök következnek, ezeket szép sorjában felfűzzük, ezek formálják a szitakötő potrohát. Ha felfűztük az összes gyöngyöt, a felesleges drótot levágjuk, és a végét szintén visszahajtjuk.

 

3. lépés: Összeállítás

Ez nem lesz túl bonyolult: egyszerűen a szárnyakat hozzáerősítjük a testhez 🙂 Méghozzá alulról, és ott, ahol az áttetsző gyöngyből a két másik tartódrót kijön. A drótokat végül egy darabka zöld szártakaróval beborítjuk. Nem kell hosszan, csak addig, amíg a szárnyak tartódrótja látszik.

Ezután fogjuk a tollat, és a tartódrótot meghajtogatjuk körülötte, egyfajta rugót formázunk. A drót “rugó” alatti részét is körbetekerjük szártakaróval.

Végül széthúzzuk a drótot, és megigazgatjuk a szitakötőnk szárnyait. Beleállíthatjuk akár egy vázába is, de betűzhetjük cserepes virág mellé is. Én mondjuk a tartódrótot kihagynám, és egyszerűen a függönyre erősíteném.

 

Tipp:

Az átlátszó gyöngy és a fej helyére én led sor égőjét tenném, és úgy erősíteném őket a függönyre, ahogy ezek a pillangók is vannak. A szitakötő esetében ugye az a különbség, hogy nem alatta, hanem benne van a led, világít a teste. Biztos vagyok benne, hogy sötétben neki is csillognak a szárnyai 🙂

pillangó függönydísz

A mindig szokásos videó a készítésről pedig itt nézhető meg:

Alapanyagra van szükséged? Keresd a Harisnyavirág webáruházat!

Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!

 

Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág? Akkor iratkozz fel a blogértesítőre, hogy elsőként értesülj az újságokról!

Az adataidat bizalmasan kezeljük, nem adjuk ki harmadik félnek. Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-81313/2014.

Szólj hozzá!

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.