A karácsonyfadíszek története – III. rész

Nehézségi szint:    

Négyrészes cikksorozatunk harmadik részében a modern, 20. századi karácsonyfadíszek történetét tekintjük át a viktoránus korszak végétől a 20. század utolsó évtizedéig, a trendek és irányzatok teljes összemosódásáig.

Viktória királynő halála után – emlékszünk még rá, Nagy-Britanniában ő tette népszerűvé tette a karácsonyfa-állítás szokását – nemzeti méretű gyász tört ki az országban, és a karácsonyozás szokása jópár évig elvesztette jelentőségét. Néhány családnál ugyan megmaradt a nagy, flitterekkel díszített fenyő állításának szokása, a legtöbben viszont áttértek a kicsi, asztali darabokra. Ez időben váltak népszerűvé a mesterséges fák (amiket az 1880-as években fedeztek fel Németországban, ahol korai környezetvédelmi mozgalomként sokan tiltakoztak a karácsony nevében történő nagyarányú fenyőfa kivágások ellen).

nemetmufenyo

Amerikában az Addis Brush Társaság készítette az az első műfenyőket, ugyanazzal a technológiával – kapaszkodjunk meg kicsit -, amivel a vécékeféket készítették (!). A műfenyők nagy előnye az volt, hogy nehezebb karácsonyfadíszeket is elbírtak.

brushtree

(Korabeli amerikai műfenyő – talán nem nehéz észrevenni a hasonlóságokat…)

Az 1914-1918 közti Nagy Háborúban érezhetően visszaesett a karácsonyfadíszek készítése – az európai országok közül sokan nyersanyaghiánnyal küszködtek az élet alapvetőbb területein is, nem csoda, hogy nem erre fordították a kapacitást. Németországban, az eladdig legnagyobb karácsonyfadísz-készítő országban főként nagy probléma volt a hiány, így a piac – elsősorban az ekkor már elektromossággal működő karácsonyfaizzók – Japánba és Amerikába helyeződött át.

ww1

(Karácsony a lövészárokban)

A harmincas években nosztalgiamozgalom szökkent szárba, elsősorban Nagy-Britanniában, de a világ számos más részén is. A karácsonyi üdvözlőkártyák sapkás, sálas, Charles Dickens világát idéző, az 1840-es évek divatját és hangulatát követő viktoriánus hölgyekkel voltak tele. A karácsonyfák újra megnőttek, és ismét divatba jött a természetes fa, ami roskadozott a csengőktől, gömböktől és flitterektől. Ugyanekkor vált népszerűvé vált az aranyhajú angyal, mint csúcsdísz.

30as

(Egy tipikus ’30-as évekbeli karácsonyfa)

Az újabb háború az elsőhöz hasonlóan persze újabb törést jelentett.

hadikötvény

(Korabeli hadikötvényeket népszerűsítő “karácsonyi” plakát)

1945 után újra nosztalgiahullám söpört végig a világon. Az embereknek szükségük volt a karácsonyra, ami az egyre inkább változó világban változatlanságot, megnyugtató biztonságot nyújtott. A fák olyan nagyok voltak, amekkorát csak az emberek megengedhettek maguknak. Amerikai műfenyőket exportáltak Angliába, amik rövid ideig hatalmas népszerűségnek örvendtek – de a kedvenc még mindig a természetes fa maradt. A technika fejlődésével népszerű dísszé váltak az áttetsző műanyag lakatok, papírangyalok, a sötétben világító-derengő jégcsapok.

1950

(Jellemző karácsonyi kép az 1950-es évekből)

Az 1960-as években újabb változás történt az egész világban. Az új jelszóvá a modern vált, a műanyag, a futurisztikus, a jövő, a fejlődés – a karácsonyfadíszek közt is. Amerikában például ezüstalumínium fákat készítettek, amiket alulról világítottak meg, mindig változó színű lámpával, így díszre sem volt szükség. A díszek megritkultak, a fák puritának lettek, csak a gömb és az ezüstszínű szalagok maradtak divatosak. Persze sok család nem foglalkozott a divattal, és a saját, kedves díszeivel díszítette továbbra is.

alufaalufa2

(A 60-as évek és a modernség erőltetése)

Az 1970-es, 1980-as években újra előtört a viktoriánus kor iránti nosztalgia, és ez jól jött a karácsonyfadíszeknek. A gyártók visszatértek a régimódi, emberközelibb díszítéshez, újabb és újabb lenyűgöző termékeket dobva piacra. Számos gyártó az antik replikákra szakosodott, és Európában újra divatba jöttek a csodás üvegek, a valódi ezüstből készült flitterek és a dombornyomott fólia “dresdenek”.

1980

(70-es, 80-as évek, avagy vissza az alapokhoz)

A 90-es évektől kezdve aztán, miután a világ “kinyílt”, elkezdődött a díszek keveredése, és ma már nem igazán lehet követni a divatokat. Minden országban, sőt, minden családban más és más a szokás; nem beszélhetünk már világméretű, meghatározó, hosszan tartó trendekről – a kultúrák, szokások találkozása és egybemosódása elérte a karácsonyt, és a karácsonyfadíszeket is.

multi

Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!

Szeretnéd látni, mit készítenek más virágkészítők? Lájkold a Facebook oldalunkat!

Gyere a Harisnyavirág készítők Facebook csoportunkba, ahol bátran felteheted a kérdéseidet.

Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág? Akkor iratkozz fel a blogértesítőre, hogy elsőként értesülj az újságokról!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük