Nárcisz 7+1 egyszerű lépésben

Magányosan, mint egy felhő, vándoroltam
hegyormokon és zöld völgyeken át
míg egyszer hirtelen tömegbe botlottam
előttem állt milliónyi virág
arany nárciszok a fák alatt, a tónál
figyeltem táncukat, így teltek az órák

(William Wordsworth)

A nárciszt már a régi görögök is termesztették és kedvelték; nem annyira szép virágjáért, mint inkább a belőle készíthető, bódítóan illatos olajért. A történelem során sok más nép is megkedvelte és sajátjának fogadta a nárciszt. Méltán, mert sok országban terjedt el. A mai bejegyzésben a költő nárcisszal (Narcissus poeticus) foglalkozunk, ami a fenti verset is ihlette. 🙂 Continue Reading

Harisnyavirág-rózsacsokor csokoládéval

Hogy milyen a jó csokoládé? Hát, Gombóc Artúr szerint a legjobb a kerek csokoládé, a szögletes csokoládé, a hosszú csokoládé, a lapos csokoládé, a gömbölyű csokoládé, a fehér csokoládé, a fekete csokoládé és minden olyan csokoládé, amit csak készítenek a világon. Nem nehéz egyetérteni Gombóc Artúrral, nekünk viszont a mai rózsacsokorhoz elég lesz a fenti listából a gömbölyű csokoládé – na meg persze néhány alapanyag. 🙂

Amire a harisnyavirághoz szükségünk lesz

Sablon (5-ös, 3-as)

Piros harisnya
Zöld harisnya

Zöld szártakaró

Csokoládé (Rafaello, Ferrero Rocher, vagy ezek valamilyen változata)
Fapálcika
Vörös szalag

Celux

Cérna
Olló
Drót
Kombinált fogó

A harisnyavirág elkészítése

A csokoládét (Ferrero Rocher, Rafaello, vagy hasonló, gömbölyű darab) szúrjuk fel egy pálcika végére; ez lesz virágunk közepe. Bambusz saslik-pálca, hurkapálca egyaránt megteszi 🙂

harisnyavirág csokoládé 1

A sablonnal készítsünk 5 darab piros szirmot, a hagyományos módszerrel. A szirmokat cérnával kössük fel a csoki aljára, a pálcikára.

harisnyavirág csokoládé 2

Hajtsuk ki a szirmok tetejét, formázzuk meg őket.

harisnyavirág csokoládé 3

A 3-as sablonnal készítsünk 4 darab drótkarikát, vonjuk be őket zöld harisnyával. Ezután formázzuk őket hosszúkásra és hegyesre. Kössük fel ezeket is cérnával a pálcikára, a virág alá.

harisnyavirág csokoládé 4

A pálcika-szárat vonjuk be zöld szártakaróval.

harisnyavirág csokoládé 5

Készítsünk 5-6 darabot a virágból.

harisnyavirág csokoládé 6

Celux-szal fogjuk össze a száraiknál a virágokat. Utolsó lépésként díszítsük a csokrot egy kis “zöldséggel”, akár saját készítésűekkel, akár bolti virágkötészeti kellékekkel, levelekkel, dekor-ágakkal. Ezekre kerülhet a piros szalag. 🙂

harisnyavirág csokoládé 7

 

harisnyavirág csokoládé

Hasznos jótanács: a harisnyavirág csokoládé-összetevőjével óvatosan bánjunk, mert az üres csokispapír erőteljesen lerontja csokrunk dekorációs értékét! 😉

(Forrás: http://jkarts.in/)

 

Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!

Szeretnéd látni, mit készítenek más virágkészítők? Lájkold a Facebook oldalunkat!

Gyere a Harisnyavirág készítők Facebook csoportunkba, ahol bátran felteheted a kérdéseidet.

Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág? Akkor iratkozz fel a blogértesítőre, hogy elsőként értesülj az újságokról!

Az adataidat bizalmasan kezeljük, nem adjuk ki harmadik félnek. Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-81313/2014.

Harisnyavirág pipacs készítése egyszerűen

Nyári búzatáblák, tarlók, szántók széleinek szép dísze a vöröslő pipacs; bár besorolása szerint gyomnövény, szépségében mégis képes túlszárnyalni sok nemesített virágot. A heves lelki fellobbanás szimbóluma, de mások szerint a kreativitásé is; s mi lenne annál kreatívabb elfoglaltság, mint hogy egy szál szép pipacsot készítsünk harisnyából? 🙂
Continue Reading

Kamélia – Japán rózsája

Ezek a pompás, mélyzöld lombú, örökzöld cserjék, néha 10 m-re is megnövő fák, Kelet-Ázsiában őshonosak. Koreában már i.e. 1200-ban az esküvők dísze volt a kamélia, mint a hosszú együvé tartozás és hűség jelképe. A dísz-kaméliát Távol-Keletről valószínűleg német, angol és portugál kereskedők hozták be Európába.

Szimbolikus jelentései közt megtalálhatjuk a szeretetreméltóságot, a csodálatot és az elbűvölőséget. 🙂 Continue Reading

Ünnepi üdvözlőkártya mikulásvirággal

Ki ne szeretné Karácsonykor minél szebb üdvözlőkártyára írni jókívánságait, szerettei nevét, ami majd az ajándék mellé kerül? Innentől kezdve otthon is elkészíthetjük saját, személyre szabott üdvözlőlapunkat; nem kell más hozzá, csak néhány olcsó alapanyag és egy kevés piros harisnya . 🙂 Continue Reading

Készítsünk harisnyából mákvirágot!

Sokféle felhasználási módja létezik a növénynek; mákszemért kultúrnövényként termesztjük évszázadok óta (gondoljunk csak a bejglire, vagy a gubára 🙂 ), de a gyógyszeriparban is gyakran felhasználják. Már az ókorban is ismerték fájdalomcsillapító hatása miatt, a görögök és rómaiak például előszeretettel fogyasztották mézzel keverve.

Mindezen hasznos tulajdonságai mellett a vadon élő és a nemesített fajták is igen szép virágokat hoznak, ezért a honlap tematikájától nem elkalandozva ma a mák virágjának elkészítésével foglalkozunk. Continue Reading

Karácsonyi koszorú harisnyából, mikulásvirággal

Közeleg a karácsony, sűrűsödnek a karácsonyi témák; mai cikkünkben színes-díszes karácsonyi koszorú elkészítését mutatjuk be, ami akár a fa mellett, akár kopogtatóként az ajtóra függesztve szép dísze lesz az ünnepnek. 🙂

Amire szükségünk lesz

Sablon (5-ös)

Piros harisnya
Zöld harisnya
Sárga harisnya

Sárga porzó
Piros porzó

Elasztikus műanyag cső

Zöld szártakaró

Drót (bármilyen lehet, de célszerű zöld és piros)
Cérna

Olló
Kombinált fogó

A koszorú elkészítése

A mikulásvirág szirmait és leveleit a már jól ismert módon készítsük el. A levélhez tekerjünk zöld drótot egy tollra, ceruzára, szívószálra, vagy hasonló méretű tárgyra, hogy cakkos formát kapjon. Tekerjük a sablon köré a drótot, formázzunk belőle drótkarikát, és enyhén nyújtsuk meg. Vonjuk be zöld harisnya-anyaggal.

A piros sziromhoz piros drótot használjunk, és ugyanazzal a sablonnal készítsünk belőle drótkarikát. Ezt nem kell megnyújtani; csak vonjuk be piros harisnya-anyaggal.

Szirmokból virágonként 6 darabot készítsünk (a koszorún 3 darab virág lesz), levelekből 8-10 darabot. Természetesen több virágot is készíthetünk háromnál.

koszoru3

A virágokhoz 3 porzót kössünk össze, majd a porzók alá cérnával kössük fel a hat szirmot, végül vonjuk be a szárat zöld szárhelyettesítővel.

A leveleket ugyanígy kössük fel 3 piros porzó köré, hármasával, négyesével, vagy akár többet is.

A toboz készítése elég pepecs munka, használjunk hozzá igazi tobozt, de ha úgy támad kedvünk, az ábra alapján elkészíthetjük barna harisnyából is. 🙂

A koszorú összeállítása

Egy 60 cm-es, elasztikus műanyag csövet hajlítsunk karika-formára, cérnával kössük össze. Tekerjünk fel rá zöld szártakarót, és fonjunk bele piros és sárga harisnyát. A szártakaróval illesszük-rögzítsük fel a virágokat, leveleket, tobozt, vagy egyéb, általunk megalkotott “bővítményt” a csőre.

Karácsonyi koszorúnk szép dísze lesz az ünnepnek. 🙂

koszoru1

(Forrás: http://vrukodelii.com/)

 

Alapanyagra van szükséged? Keresd a Harisnyavirág webáruházat!

Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!

Szeretnéd látni, mit készítenek más virágkészítők? Lájkold a Facebook oldalunkat!

Gyere a Harisnyavirág készítők Facebook csoportunkba, ahol bátran felteheted a kérdéseidet.

Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág? Akkor iratkozz fel a blogértesítőre, hogy elsőként értesülj az újságokról!

Az adataidat bizalmasan kezeljük, nem adjuk ki harmadik félnek. Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-81313/2014.

Flamingóvirág, az egzotikus szépség

A flamingóvirág igazi egzotikus látványosság, piros, rózsaszín, vagy hófehér virágaival. Hatalmas, méregzöld, bőrszerű leveleivel és nagy virágaival páratlan szépség. Érdekessége, hogy valódi virágai a középen elhelyezkedő torzsavirágok, amelyeket a szív alakú buboréklevél vesz körbe. A mai nap flamingóvirágot fogunk készíteni. 🙂

Continue Reading

Különleges rózsa

A rózsa, amellett, hogy az egyik legkedveltebb virág, ősi szimbólum; legkorábbi ábrázolása 3500 évvel ezelőtti, és a knósszoszi palota falát díszíti. A fehér rózsa a tisztaság, a vörös rózsa a szerelem, a sárga rózsa a féltékenység virága, és még számos változatát ismerjük. A mai nap fehér rózsát fogunk készíteni. 🙂 Continue Reading

Harisnya-pillangó készítése 13+1 lépésben

“Reggeli harmat kelti a lepkét, / virág a réten tárja a kelyhét,

látja a lepke, billen a szárnya, / virágkehelyben reggeli várja”

– szól a gyermekdal, és ha belegondolunk (nem is kell hozzá túl sok sütnivaló), egyből rájövünk, hogy virág és pillangó mennyire összetartoznak. Kis költői túlzással akár azt is mondhatjuk, hogy a pillangó olyan virág, ami repül. 🙂 A harisnyavirágok területéről mi is átmerészkedünk most egy kicsit más vizekre, harisnyapillangót fogunk készíteni, de persze megmaradunk azért a virágkészítés technikai alapjainál. 🙂 Continue Reading

Kerti árvácska harisnyából

Melankolikus-költői nevű, szép virágunk az árvácska, az igaz barátság szimbóluma. Úgy mondják, aki árvácskát ajándékoz, annak komolyak a szándékai, és ragaszkodni fog hozzánk, mint árvácska a földjéhez. Nélkülünk elhervadna.

Népszerű növény, akár a virágkedvelők, akár a nemesítők körében, akik számtalan színkombinációját alakították már ki, sárgától a piroson át a kékesliláig, sőt, az égszínkékig és a narancssárgáig is.

Nézzük is meg, hogyan készíthetjük el harisnyából. 🙂 Continue Reading

Hogyan készítsünk kaliforniai pipacsot

A mai nap a napsütötte Kaliforniába kalandozunk, az Arany Államba, aminek hivatalos virága (merthogy ott ilyen is van), a kaliforniai pipacs. Annyira komolyan veszik ezt a virágot, hogy április 16-a a Kaliforniai Pipacs Napja, és a május 13-18 közti időszakot pipacshétnek nevezik.

A magyar pipacstól eltérően, ami rétek, búzatáblák dísze, a kaliforniai nem vörös, inkább narancsos színárnyalatú. Ma ennek a virágnak az elkészítésével foglalkozunk. 🙂 Continue Reading

Duplaszirmú harisnyavirág-technika

A mai bejegyzésben egy nagyon egyszerű trükköt fogunk bemutatni, az alap harisnyavirág-készítési technika felhasználásával. Lényege, hogy minden virágsziromból kettőt készítünk, különböző színekben, és dupla szirmokat készítünk, így egy szirmunk két oldala eltérő színű lesz. 🙂 Continue Reading

Hétpettyes katicabogár harisnyából

A decemberi ünnepek egyik legjellemzőbb, tradicionális színe a piros, a Mikulás ruhájától kezdve a karácsonyfát ékesítő gömbökön át a szaloncukor papírjáig és a szalagokig. Piros díszekből soha nem elég, ezért ma, az ünnepekre felkészülés jegyében egy egyszerű, fekete-piros katicabogár elkészítését fogjuk bemutatni, amit akár a fára is akaszthatunk, akár az ajándékot átkötő szalag masnija mellé is tűzhetünk. 🙂

Amire szükségünk lesz:

Harisnya (piros és fekete)
Drót (aranyszínű és fekete)
Puha, vattaszerű töltőanyag
Fekete gyöngyök
Cérna

Olló

Ragasztó

Elkészítés

5-ös sablonnal készítsünk az aranyszínű drótból drótkarikát. Hagyjunk meg a drótból mindkét végén 5-5 cm ráhagyást, ugyanis ezek lesznek majd katicánk csápjai.

katica1

A töltőanyagból formázzunk gömböt – kicsit nagyobbat, mint a drótkarika, a harisnya össze fogja nyomni -, és illesszük a drótkarika köré.katica2

Egy réteg fekete harisnyával vonjuk be a töltőanyagot, alul kössük meg cérnával.

katica3

Körülbelül harmadakkora töltőanyag-golyócskát illesszünk a drótkarikához, ahol a kilógó csápok vannak. Vonjuk be fekete harisnyával, és kössük a dróthoz cérnával.

katica4

Vonjuk be a testet és a fejrészt újra fekete harisnyával, jó feszesen.

katica5

Kössük el a test és a fej találkozásánál cérnával.

katica6

Ezután duplára hajtott piros harisnyával tekerjük be a katica testét, alulról kezdve, körülbelül a kétharmadáig. Kössük el cérnával, a felesleget vágjuk le.

katica7

Tűvel és fekete cérnával alakítsuk ki a szárnyak elválasztó vonalát.

katica8

Varrjuk fel a gyöngyöket a piros részre, ezek lesznek a katica pöttyei. Varrjunk fel még két gyöngyöt a fejrészre, ezek lesznek a szemek.

katica9

A katica lábainak vágjunk 3 fekete drótot, egy 12-13 cm-eset, egy 7-8 cm-eset és egy 6 cm-eset. Hajtsuk félbe őket.

katica10

Ragasszuk lábakat a testre; a legrövidebb és a közepes mutasson a fej felé, míg a leghosszabb az ellenkező irányba.

katica11

Hajtogassuk meg a lábakat, és el is készültünk. 🙂

katica0

(Forrás: http://www.newsheer.com)

Alapanyagra van szükséged? Keresd a Harisnyavirág webáruházat!

Elakadtál? Nem tudod, milyen virágot készíts? Látogasd meg Pinterest oldalunkat!

Szeretnéd látni, mit készítenek más virágkészítők? Lájkold a Facebook oldalunkat!

Gyere a Harisnyavirág készítők Facebook csoportunkba, ahol bátran felteheted a kérdéseidet.

Nem szeretnél lemaradni az újdonságokról? Új bejegyzés, új technika, új virág? Akkor iratkozz fel a blogértesítőre, hogy elsőként értesülj az újságokról!

Az adataidat bizalmasan kezeljük, nem adjuk ki harmadik félnek. Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-81313/2014.