Harisnya-kökörcsin

Harisnya-kökörcsin

A kökörcsin a legszebb tavasszal virágzó növények egyike, melyből hazánkban is számtalan alfaj megcsodálható sztyeppéinken vagy udvarok sziklakertjeiben. Ezek közül sok védett és mérgező, erről nem szabad megfeledkezni! Feltűnő szépségük majdnem a végzetüket jelentette, mivel a kirándulók nem tudták megállni, hogy le ne tépjenek belőlük egy csokorral. Bár már túl vagyunk az áprilisi virágzási időszakon, most ennek a kis virágnak a megalkotását mutatom be Nektek!

Olvass tovább “Harisnya-kökörcsin”

Nárcisz 7+1 egyszerű lépésben

Nárcisz 7+1 egyszerű lépésben

Nehézségi szint:    

Magányosan, mint egy felhő, vándoroltam
hegyormokon és zöld völgyeken át
míg egyszer hirtelen tömegbe botlottam
előttem állt milliónyi virág
arany nárciszok a fák alatt, a tónál
figyeltem táncukat, így teltek az órák

(William Wordsworth)

A nárciszt már a régi görögök is termesztették és kedvelték; nem annyira szép virágjáért, mint inkább a belőle készíthető, bódítóan illatos olajért. A történelem során sok más nép is megkedvelte és sajátjának fogadta a nárciszt. Méltán, mert sok országban terjedt el. A mai bejegyzésben a költő nárcisszal (Narcissus poeticus) foglalkozunk, ami a fenti verset is ihlette. 🙂 Olvass tovább “Nárcisz 7+1 egyszerű lépésben”

Harisnyavirág-magnólia készítése

Harisnyavirág-magnólia készítése

Nehézségi szint:    

A magnólia (avagy liliomfa) az egyik legszebb tavaszi növényünk, amely hatalmas tulipánra emlékeztető virágával a kertek királynője is lehet. Virágai még a levelek megjelenése előtt kinyílnak, és akár 20 cm nagyságú kehellyé fejlődhetnek. Elvirágzás után jelennek csak meg a levelek, de addig több héten keresztül csodálhatjuk a fantasztikus, fehér, rózsaszín vagy épp ciklámen színű virágokat. A mai nap a rózsaszín változat elkészítését mutatjuk be. 🙂 Olvass tovább “Harisnyavirág-magnólia készítése”

Egyszerű sárga harisnyavirág – kezdőknek

Egyszerű sárga harisnyavirág – kezdőknek

Nehézségi szint:    

A harisnyavirág készítés egyszerű, szép és kreatív tevékenység, amibe életkortól függetlenül bárki belevághat. A mai bejegyzésben a hobbival éppen most ismerkedők számára teszünk közzé egy különlegesen egyszerű leírást, amihez alig néhány alapanyagra és alaptechnikákra lesz szükségük. Ne feledjük, hogy a profi virágkompozíciók elkészítése is egyszerű alaplépések sorozatából áll – és nem is kell túl sok gyakorlás, hogy idővel mi is ilyeneket készítsünk! 🙂 Olvass tovább “Egyszerű sárga harisnyavirág – kezdőknek”