Virágkötészet: eszközök és alapelvek

Nehézségi szint:    

 

Biztos vagyok benne, hogy te is rengeteg virágot készítettél már, és csak úgy beleállítgattad őket vázába vagy valamilyen “eszköz” segítségével cserépbe. Úgy rendezgetted, ahogy neked tetszett. Most viszont szeretnék felfedni néhány technikát és trükköt, amelyeket a profi virágkötők használnak. Tarts velem!

Nézzük először is, hogy milyen alapfelszerelésre lesz ehhez szükséged

 

Mivel nem élő virágokról beszélünk, kevesebb eszköz is elég lesz. Ami viszont mindenképpen kell a jó kompozíciók elkészítéséhez:

harisnyavirág fogóFogó:

A harisnyavirágok elkészítéséhez alapvetően kisebb méretű fogókat használunk, mint amiket normál háztartási környezetbe árusítanak. Vásárláskor célszerű meggyőződnöd róla, hogy kényelmes a fogása, hogy mennyire érzed könnyűnek vagy nehéznek (ki ezt szereti, ki meg azt, nincs jó vagy rossz választás). Arra is figyelj, hogy a nyele simuljon a tenyeredbe.

 

harisnyavirág ollóOlló:

Használhatsz speciális ollót is erre a célra, mint amit a képen látsz. Nekem is van ilyen, szeretem, mert önélezős, és olyan, mintha az idők végezetéig húzná – szinte elnyűhetetlen 🙂

De használhatsz egyszerű körömvágó ollót vagy kisollót is. Itt is fontos, amit már a fogónál elmondtam: kényelmes legyen használni, illeszkedjen a kezedbe, és legyen elég hely az ujjaidnak.

 

harisnyavirág tűzőhabTűzőhab:

Két alap típusuk van: a zöldet élővirág kompozíciókhoz ajánlják, míg a barnát száraz- és művirágokhoz, esetünkben harisnyavirágokhoz 🙂 Ez a barna hab sokkal sűrűbb, keményebb, és nem nedvesíthető.

Természetesen, éles késsel tetszőlegesen formára szabhatod, és nagy segítségedre lesz akár cserépbe rögzítéskor, akár pl. asztaldísz készítésekor.

Néhányan jobban szeretik a hungarocellt, de én még sosem próbáltam, és nem akkora összeg a tűzőhab, hogy ezen kéne spórolni. 🙂

 

harisnyavirág oázis székOázis szék vagy tűzőkorona:

Ha már a tűzőhabról – vagy közismert nevén oázisról – beszéltünk az előbb, kerüljön ide a széke is. Ezzel az apró eszközzel stabilan rögzíthetjük a tűzőhabot. Szerintem főleg tálra rögzítéskor jön jól, mert ott ritkán egyenes a felület, így nem kell méretre farigcsálni a tűzőhabot.

Akár kétoldalú ragasztóval, akár ragasztópisztollyal is rögzíthetjük. Fontos azonban, hogy mint a tál, mind a tűzőkorona felülete száraz legyen.

Ha ennél még erősebb tartásra van szükség, használd a kenzán-tűt. Mivel ez fémből készül, súlyánál fogva is stabilan tartja a tűzőhabot.

 

Ragasztószalag:

Átlátszó ragasztószalag, amely sokat segíthet a virágok elrendezésében. Ragasszuk úgy a váza szájára, ahogy a képen van, így elkerülhető, hogy a vázában “szétdőljenek a virágok”.

virág rendezése vázában

De használhatod erre a célra a szártakarót is, Ehhez azért talán egy kicsit drága, viszont biztos, hogy nem fog elütni, ha esetleg látod is a virágok közt.

 

Virágok elrendezése és rögzítése

A rögzítésnek eszméletlen sok variációja van.

Ma már nagyon elterjedtek a tűzőhabok. Használhatjuk őket tálakban és vázákban is egyaránt. Arra figyeljük, hogy ha vázában használjuk, akkor csak a váza szájánál használjunk habot, és kerek szájú vázába szögletesre vágjuk a habot, míg szögletes vázában kerekre.Nyúljon 2-3 cm-rel a váza pereme fölé.

A tűzőhabokon kívül is van élet: a dróthálók, a kenzán-tűk, a mohagolyók és tőzeggolyók mind-mind alkalmasak rögzítésre.

Ha a dróthálót magában használjuk, akkor úgy nyomjuk a tartóba, hogy felvegye az edény alakját és túllógjon a peremén, és jó erősen rögzítsük a tál pereméhez ragasztószalaggal vagy damillal.

Ha pedig az edény szája túl kicsi, akkor egy gyertyatartót rögzíthetünk rá, és abba tegyük az oázis habot. Ebbe azért túl nagy virágokat nem tudunk szúrni.

 

A 4 alapforma

 

Geometriai elrendezések, amelyek alapján felépíthetjük a kompozíciónkat.

virágkötészet vízszintes elrendezés
Vízszintes elrendezés:

Főként asztaldíszeknél használatos, de szépen mutat ablakokban is, sőt, kosarakban is.

virágkötészet függőleges elrendezés

 

Függőleges elrendezés:

Első lépésként döntsük el, hogy egyoldalas legyen – tehát csak az egyik oldalról kell szépnek lennie -, vagy körbejárható legyen-e. Ugyanis ez dönti el az első virág helyzetét. Ez az úgynevezett fővonala a csokornak.

Ha egyoldalasra tervezed, a fővonalnak mindenképp határozottnak kell lennie. és a váza hátsó részébe kerül az ezt alkotó virág. Körbejárható csokroknál a váza közepén van.

virágkötészet szimmetrikus elrendezés Szimmetrikus kompozíciók:

Lehet többféle is: a virágok körvonala adhat gúlát, kört, oválist, a lényeg az, hogy szimmetrikus legyen.

Fontos alapelv, hogy amíg nem gyakoroltuk sokat, háromnál többféle virágot nem tegyünk bele, és figyeljünk a színek összhangjára is. Ugyanis, ha nem illeszkednek egymáshoz, nem fog szimmetrikusnak tűnni a csokor.

virágkötészet asszimetrikus elrendezés Aszimmetrikus elrendezés:

Az előző stílus ellentéte. A fővonalat nem kell a váza közepébe helyezni, de azon mindenképpen át kell haladjon.

 

Olvasnál még erről a témáról? Maradtak még benned kérdések? Írd meg hozzászólás formájában!

 

Szólj hozzá!

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük